2016. május 12., csütörtök

10 év alatt egymillió csokipapír a cél

Fotó: T.K. - a jégkorszak már a csokipapírokat is elérte
Az ifjúsági szervezet lehet, hogy túl nagyot álmodik, de a nagy Csoki Guinness-rekordot 10 év alatt akarja megcsinálni egymilló csokipapírral. Micsoda hihehetetlennek tűnő szám. Ehhez mindenképpen éveken belül kömoly szervezettségre lesz szükség, illetve a csokipapír gyűjtés professzionálissá fejlesztésére. A projekthez önkénteseket és iskolai közösségi szolgálatos diákok jelentkezését is várjuk. 

2016. május 10., kedd

A Világegyetemünkön a csokoládé

Az ifjúsági szervezetünk Világegyetemén tudományosan is foglalkozunk a csokoládéval, hogy ne csak egy gyűjteményünk legyen, de jobban megismerjük a csokoládét és annak lehetőségeit. Ezért ezzel kapcsolatosan (online) előadásokat fogunk tartani, hallgatni. Aki önkéntesként ebben részt venne akár kutatóként, előadóként, vagy rendezvényszervezőként, akkor írjon tresokalman@gmail.com, 70-343-7386. 

2016. május 9., hétfő

November 23-ra halasztjuk a rekordot

Fotó: T.K. - csokik
A Csoki Guinness-rekordhoz több időre van szüksége a csoportnak, így a rekordkísérletet 2016 november 23-ra halasztjuk. A május 28-i rendezvényünk ennek értelmében nem lesz megtartva, azonban egy gyereknapi találkozót szívesen rendezzünk a részvevőknek, ahol megbeszélhetik kötetlen beszélgetés közben a lehetőségeket a sikeres rekordhoz. 

A kezdeményezésünkről olvashatsz

Fotó: T.K. - Guinness csoki Írországból
Külön oldalon találhatsz konkrét információkat a Csoki Guinness-rekorddal kapcsolatosan a KEZDEMÉNYEZÉSÜNK menüben, ahol remélhetőleg minden információt megkaphatsz az ifjúsági kezdeményezésünk (Csoki Guinness-rekord) fontosabb dolgairól, a célunkról, az iskolai közösségi szolgálathoz kapcsolódó lehetőségről, illetve a csokipapírgyűjtés szabályairól. Amennyiben valami nem érthető, akkor írj nekünk a kommentben, vagy csokirekord@gmail.com címre. 

2016. május 6., péntek

Adódhatnak nehézségek a rekord közben

Fotó: T.K. - szárazkikötő szárazföldön
Amikor valaki elkezd valamit gyűjteni egy Guinness-rekordhoz, akkor sok olyan dolog lehet, amiket az elején nem feltétlenül gondol át, így az menetközben derülhetnek ki. A csokipapírgyűjtés közben is lehetnek ilyenek, mert
1. A gyűjtők nem fogják lesegetni, hogy milyen csokipapír hiányzik még (azzal nekünk kell foglalkozni)
2. Az összegyűjtött csokipapírokat ellenőrízni kell (vonalkód alapján)
3. Nem árt, ha van egy nyilvántartás a gyorsabb azonosítás miatt
4. A csokipapírokról fotót kell készíteni, illetve azt a galériába feltölteni (időigényes)
5. Nehéz motíválni bárkit, hogy vegyen részt a gyűjtésben, még akkor is, ha mindennap csokit eszik
6. Előítéletek a gyűjtővel szemben (miért csinálja)
stb.

Még sok csokipapír hiányzik a rekordhoz

Fotó: T.K. - csokik
Május 28-ig kellene még 1968 darab csokipapírt összegyűjteni, amihez 22 napunk áll rendelkezésre. Néha az az érzésem, hogy csodára, vagy szerencsére, illetve a célkitűzés módosítására lenne szükség. A napokban már elértem a csokievés maximumát, mert nem tudok egyenlőre több csokit enni. Ezzel is számolni kell a rekoddal kapcsolatosan. 

2016. május 4., szerda

Nem csokival szurkolunk Olimpikonoknak

A Piros Pöttyőst nem tekintjük csokinak
Ha már csoki és, akkor a Piros Pöttyöst sem hagyhatjuk ki, amivel most mi is szurkolunk a Magyar Olimpiai Csapatnak. Ezzel kapcsolatosan indítottunk egy adománygyűjtő akciót is, amivel a szurkolói albumunkba gyűjtünk képeket és később árverésre bocsátjuk. A további részletek az ifjúsági szervezetünk honlapján találhatók meg.